Kezdőlap

Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia

Üdvözöljük plébániánk honlapján!

Kívánom minden ide látogatónak, hogy találjon hasznos információkat és tartalmas gondolatokat. Nagyon örülök, ha valamit ezen az úton is tudunk nyújtani az olvasóknak.

Blanckenstein György, plébános

Liturgia

Liturgia

Az Egyház a húsvét vigíliájában énekszóval, nagy ünnepélyességgel hirdette meg a húsvét örömét. „ Az égben immár zengjen az angyalok kórusa…” énekelte a diákónus. Akkora öröm ez az ember számára,…

Bővebben →

Péter-Pál útján

Péter-Pál útján

A plébánia hosszú évek óta rendszeresen megjelenteti a „Péter-Pál útján” nevű újságot, amely 2019-ben megújulva, havi rendszerességgel a hónap első vasárnapjára jelenik meg.

Bővebben →

Templomainkról

Templomainkról

Szeretnénk bemutatni templomainkat. A templom Isten háza. Olyan liturgikus tér, amelyben szertartásaink vallásos eseményeik zajlanak. Ugyanakkor érdemes megismerni ezeket az épületeket építészeti szempontból is.

Bővebben →

Közösségekről

Közösségekről

Egyházközségünkben pezseg az élet. Erre bizonyság a számos közösség, amelyek itt mutatkoznak be. Ha valamely közösség érdekli Önt, mindegyiknél talál olyan nevet, telefonszámot, ahol további információt kaphat.

Bővebben →

Szentségek

Szentségek

A Szentségek Jézus ajándékai, mellyel a mindennapjainkban akar minket segíteni, megerősíteni. Egyházunk szentségei: a Keresztség, a Bérmálás, az Eucharisztia, a Bűnbánat, a Betegek kenete, az Egyházi rend és a Házasság.

Bővebben →

Történet

Történet

A honfoglalás után a mai Szentendre területe Apor hadvezér szálláshelye volt. Róla és nemzetségéről az itt kialakult kis falu és a mellette folyó patak az Apor nevet kapta. Az államalapítás…

Bővebben →

Kucsera Ferenc

Kucsera Ferenc

Vértanú káplánunk, Kucsera Ferenc 1892. szeptember 23-án, Léván született. Édesapja Kucsera Lajos szegény sorsú lévai asztalos mester, édesanyja Féja Mária volt. Elemi iskoláit Léván a piaristáknál kezdte meg, majd az…

Bővebben →